Skip to main content

   +36 70 229 6796

Így készül egy új weboldal

Mennyibe kerül?

Ez általában az első kérdések egyike. (A másik meg az, hogy mikor lesz kész?) Természetesen mindenki kiváló minőséget szeretne, gyorsan és olcsón. A kiábrándító valóság az, hogy ebből maximum 2 teljesíthető egyszerre. Én általában az első kettőre szavazok, és így nem én vagyok a legolcsóbb fejlesztő a piacon. Vállalom :)

A mondás szerint olcsó húsnak híg a leve - ez sajnos itt is így van :(. Az elején, a saját dolgaimnál igyekeztem én is spórolni, de kivétel nélkül MINDIG kiderült, hogy az olcsó a drágább. Hosszú órákat töltöttem azzal, hogy ingyenes sablonokat és komponenseket próbálgattam, amelyeknek természetesen volt PRO változata, több funkcióval, támogatással, és a demók mindig ezeket mutatták be. Az első ügyfeleimnek is igyekeztem spórolni, ami azt jelentette a végén, hogy mire sikerült működésre bírni többé-kevésbé az ingyenes cuccokat, addigra én is szinte ingyen dolgoztam. 

Nézzük, milyen költségei vannak egy honlap elkészítésének. 

Domain

A .hu végződésű domainek díja évente 1600-3000 forint között változik (regisztrátortól függően). A nemzetközi domainek (.com, .org, .net és társaik), illetve az ékezetes domainek évi 3-4000 forintba kerülnek (regisztrátortól függően). Aztán ott vannak a prémium domainnevek, amelyeknél a határ a csillagos ég.

Tárhely

A minőségi tárhely elég fontos összetevő. Itt is vannak olcsó tárhelyek, egy CMS-nek (Wordpress vagy Joomla!) induláshoz elég 1 GB, évi 2-3000 forintért már lehet kapni, célszerű azonban minumum 2GB méret (ha levelezés is kell, akkor 3 GB). Az olcsó tárhelyek hátránya, hogy előfordulhat, hogy több, mint 1000 másik honlappal kell osztozni a tárhelyen. Ez egyrészt növeli a biztonsági kockázatokat, másrészt ne számítsunk rá, hogy hasítani fog az oldal. Erre érdemes rászánni évi 18-20.000 forintot egy olyan szolgáltatónál, aki ennél jobb körülményeket biztosít. 

MAGA A Honlap

A Wordpress és a Joomla! önmagában ingyenes, vannak hozzájuk gyári sablonok amivel el lehet indulni. Ha valami látványosabbat szeretnénk, akkor célszerű beruházni egy prémium sablonba. Olcsóbb sablont lehet kapni 20-30 dollárért, ezek általában alig jobbak az ingyeneseknél (de legalább van hozzájuk támogatás). Én személy szerint a Yootheme Pro sablont használom, ez 60 euró + ÁFA, viszont gyakorlatilag bármit meg lehet vele csinálni, kényelmesen (a fejlesztési időt jelentősen lerövidíti, tehát munkadíjban visszajön). 

További "anyagköltséget" jelentenek a prémium komponensek - ezek kibővítik az alaprendszer működését. Ilyen például a biztonsági mentést biztosító komponens, a tűzfal komponens, egy MS Word színvonalú szövegszerkesztő, hírlevélkezelő, űrlapkezelő, fórum, stb. Ezek nélkül is lehet élni, soknak van ingyenes (=lebutított, sokkal kevesebb szolgáltatást biztosító) változata, mások csak fizetős formában érhetők el. Lehet vásárolni saját licenceket teljes áron (ebben segítek), illetve fel tudom ajánlani a saját, több weboldalon is használható licenceimet, ami értelemszerűen olcsóbb megoldás. Az ilyen prémium komponensek licencdíja általában 20 dollártól/eurótól 80-90 dollárig/euróig terjed (+ÁFA), de vannak ennél drágábbak is. Amit mindenképpen szükségesnek tartok az a biztonsági komponensek és a szövegszerkesztő - enélkül nem nagyon érdemes belevágni se, ezek önköltsége kb. 100 euró + ÁFA. 

Meglévő honlap megújítása

Ha az ember egyszer csinál(tat) egy honlapot, az nem jelenti azt, hogy azt használja az első megjelenéskor érvényes formában az idők végezetéig és még két napig. Változnak a trendek, változnak az igények, naponta jelennek meg új technológiák (és olykor öröknek hitt régiek tűnnek el), vagy egyszerűen már nem tetszik az, ami 5 éve nagyon tetszett.

Bővebben

Új weboldal készítése

Amikor elkezdjük a munkát, először elmondod, hogy mit szeretnél - ahogy jön. Az első megbeszélés egy kötetlen beszélgetés, mert ahhoz, hogy tényleg a sajátodnak érezd a honlapod, egy kicsit meg kell ismerkednünk. Aztán fel fogok Neked tenni néhány kérdést (lehet előre készülni ;) )

Bővebben